Az olyan eszközökből álló „együttest”, amely képes
– hőenergiát termelni
– ezt (a megtermelt hőenergiát) eljuttatni
– és a környezetnek (a levegőnek, a helység padlójának, falainak ) átadni
fűtési rendszernek nevezzük.
A fűtési rendszer tehát: alapvetően hőtermelő, hőtovábbító és hőleadó(k)-ból , a hőszállító közegből, valamint a működését befolyásoló, szabályzó eszközökből áll.
A fűtési rendszereket több szempont szerint is osztályozhatjuk:
A fűtési rendszerek osztályozása a hőenergia előállításának helye szerint:
lehet egyedi, központi és távfűtés.
Egyedi fűtés:
Ennél a rendszernél a hőtermelést és a hőleadást egy és ugyanaz a berendezés valósítja meg. Ilyenek a kályhák, a kandallók, vagy gázfűtés esetén a gázkonvektor.
Legfőbb előnyük egyszerűségükben rejlik, ennek viszont az alacsonyabb hatásfok, és a kevésbé jó szabályzás-szabályozhatóság a „velejárója” .
Központi fűtés:
A felmelegített hőszállító közeg (pl. víz) csővezetéken keresztül jut el hőtermelő eszköztől a hőleadókhoz. A központi fűtésnél általában egy (központi) hőtermelő eszköz van, ezért ez lehet „igényesebb”, pl. jobb hatásfokú. Biztosítania kell valamennyi hőleadó igényét.
A szabályzó rendszer összetettebb, bonyolultabb; viszont komfortosabb, úgymond „többet tudó” , és gazdaságosabb üzemelést is megvalósíthat.
A központi fűtés a legelterjedtebb fűtési rendszer hazánkban.
Távfűtés:
Ennél a fűtési rendszernél nagy teljesítményű kazánok segítségével állítják elő a hőt, pl. hőközpotokban, onnan földbe süllyesztett, vagy levegőben vezetett csővezetéken keresztül továbbítják a lakóházakhoz. A távfűtés hátránya: a hosszú szállításból eredő több hőveszteség, a korlátozottabb szabályozhatóság és a pontatlanabb költség-elszámolás.
A fűtési rendszerek osztályozása a hőtermelő szerint:
A központi fűtésrendszer hőtermelő berendezései – a kazánok –
a használt energia-hordozó alapján :
szilárd, olaj, gáz vagy villany üzeműek lehetnek.
Komfortjuk és kedvezőbb üzemeltetési költségük miatt a legelterjedtebbek a gázüzemű kazánok, míg a szilárd tüzelésűeknek rendszeres „emberi felügyeletetre” van szükségük.
Rendeltetésük szerint :
vannak csak fűtésre és vannak fűtés- és melegvíz előállításra is alkalmasak, ezeket nevezik „kombi” kazánoknak.
Szabályzás vonatkozásában:
ú.n. „kétpontos” és „folyamatos” szabályzásúak lehetnek.
A kétpontos – fűt vagy nem fűt, míg a folyamatos szabályzású a láng nagysága, vagy a huzat szabályzásával finomabb szabályzást, és energiatakarékosabb üzemet biztosít.
A fűtési rendszerek osztályozása a hőleadó szerint:
radiátoros, szegélyfűtés, padló- vagy falfűtés.
Radiátoros fűtés
A központi fűtésrendszer egyik jellegzetes hőleadója a radiátor. „Koncentráltan”, aránylag kis helyen/térben valósítja meg a hőleadást, ez az a tulajdonsága, ami nem kedvező, mivel magasabb hőmérsékletű fűtőközeggel kell „táplálni”.
Jellemzően öntöttvas, préselt acéllemez, vagy alumíniumból készült típusaik terjedtek el, az igényesebb változatoknál modern technológiával (nano kerámia) gondoskodnak a korrózió-védelemről, ezzel biztosítva a hosszabb élettartamot
Szegélyfűtés
A szegélyfűtés, szegélyradiátor – egy nagymértékben kicsinyített , „miniatűrizált” radiátor, kis helyigénnyel, nagyon sűrűn elhelyezett hőleadó lamellákkal, a padló „szegélyén”, a falon elhelyezve.
A minimális helyigényű fűtőtest nem csak a helység levegőjét, hanem a falat is felmelegíti, emiatt már alacsonyabb hőmérsékleten is a megszokott hőérzetet biztosítja, ezzel akár 10-20%-os energia-megtakarítást képes biztosítani a radiátoros fűtéshez viszonyítva.
Padló- , illetve falfűtés
A legjobb komfort-érzetet biztosító hőleadó változatok. A fűtővizet a padlóban, ill. a falban gondosan tervezett, beépített csöveken áramoltatjuk át, a teljes felület egyenletes hőátadást biztosít. A csövek beépítésénél figyelemmel kell lenni a hőtágulásra, biztosítani kell a hőszigetelést, és osztó-gyűjtőkön keresztül a bekötésüket. Alacsonyabb hőmérsékletű közeggel táplálhatók, mint a radiátoros fűtés.